Stranica 224 [224]
végzettséggel rendelkező , Történész") a legjobb tudása szerint feltárja a témája leg¬
több forrását, azokat a lehető leghelyesebben olvassa, értelmezi, és etikus magatartás
szerint következtetéseket von le. Azaz szándékosan nem tagad el, nem hamisít vagy
, készít" forrást, az elkészült írásában pedig legjobb tudása szerint jelöli a használt for¬
rás legpontosabb elérhetőségét. Az így létrejött , termék"-ben persze a fent felsoroltak
mindegyikével lehetnek hibák, mert szándékától függetlenül az író hibázhatott. Ehhez
adódnak a könyv születése során, a szöveg formázásakor történt hiányosságok: elgépe¬
lések, tördelési hibák stb. Azaz a történelmi termék, legyen az cikk vagy könyv, eleve
hibás. Ha a , terméket" ennél tágabban értelmezzük, a múltról szóló akármilyen meg¬
nyilvánulásaként (pl. szóbeli előadás), akkor is mutatis mutandis fennállnak a fent so¬
rolt hibalehetőségek. Ha a történelem ugyanolyan termék lenne, mint egy kilogramm
mosópor, akkor a fogyasztó meg tudná ítélni az objektív minőségét: jól mos-e? A zon¬
ban a történelemnek nincs ilyen objektív minősége, de ha lenne is, az olvasó maga sem
objektív. Így maradt a szubjektív és a gazdaságos minőség: a termék kielégíti-e a fo¬
gyasztó igényét, illetve olcsó-e? Ezek a szempontok a fogyasztó számára egyértelmű¬
ek, hiszen van egy kialakult világnézete és elváráshorizontja (alkalmazva a jaussi re¬
cepcióesztétika terminológiáját), amelynek a narratíva vagy megfelel, vagy nem.
(Utóbbi eset nem zárja ki, hogy a fogyasztó mítoszromboló újdonágként definiálja a
terméket, de jó minőségűnek ítélje.)
A potenciális többlet alapvetően a már említett környezetben keresendő, mivel a törté¬
nelem mint termék annak nyújt többletet, aki azt kapja tőle, amit vár. Vannak, akik
kommunikaltan a nemzeti öntudat erősítését várják tőle, míg mások ezt kritizálva —
hívén abban, hogy van objektív történetírás — hiteles, objektív, igaz történelmi produk¬
tumot várnak, és ezt azonosítják a tudományos történetírással. Ha elfogadjuk a fent
vázolt elméleti keretet, akkor a második elvárás soha nem teljesülhet, hiszen minden
történész, és így minden produktum szubjektív. Ebből viszont az a posztmodern alapál¬
lás következik, hogy a történészi munka jórészt önreflexió, azaz a történész feladata
önnön szubjektivitásának azonosítása. Nem példa nélkül való ez, ahogy Sztálin élet¬
rajzírója is feljegyezte: , A fordulat a Sztálinhoz fűződő viszonyomban felsős koromban
következett be (...) változott szenvedélyes gyűlöletté bennem (...) apám hatására (...)
tőle hallottam azokat a veszedelmes történeteket Sztálinról. Az igazi Sztálinról. (...)
Apám igazi értelmiségi volt, aki bolondult az európai demokracidkert.””
Ha nem világnézet szerint nézzük, akkor Magyarországon két megrendelője van a tör¬
ténelmi terméknek. Az egyik, és potenciálisan a legtőkeerősebb vásárló, az állam,
amely kutatóintézetein, pályázati rendszerein és oktatási intézményein keresztül terme¬
li ezt a produktumot, és ekképpen fizetés formájában meg is fizeti az előállítót. A má¬
sik a magánvásárló, aki az üzletekben például könyv formájában megveszi a történelmi
munkát. Nyilvánvalóan idehaza — különböző okokból — kizárólag kötetek eladásából
nem lehet megélni.
A történelem mint termék funkcióinak és megrendelőinek áttekintése után további fon¬
tos kérdés, hogy kik a termelők, kik állítják elő a terméket? Ha azt a választ adjuk,
224