online bejelentkezéssel — Gytrtifti elnéptelenedésének történetét mutatta be, tapintha¬
tóvá téve a szocialista teleptilésfejlesztés aprofalvakra és a helyi társadalomra gyako¬
rolthatasait. (A faluhoz — bar csak közvetetten —, személyesen is kötődöm. E telepiilé¬
sen leltem fel a 18. század első felében itt élő német ajkú, , sváb" felmendimet, akik
később nagyobb településekre húzódtak, átadva helyüket az elnéptelenedést megélt
magyarságnak.) Az első napot Vonyó József előadása zárta, melyben saját, a városhoz,
a szocialista panelprogramhoz kötődő életútjának példájával érzékeltette a korszak
sajátosságait.
A második nap délelőttjén két előadást hallgathattunk meg, melyek az interjúkészítés¬
hez adtak fontos támpontokat. Görgőy Rita az interjúkészítés kutatásmódszertanát fog¬
lalta össze, felhívva a figyelmet a megfelelő forráskritikára, és az interjúk felhasználási
módjaira. Ispán Ágota Leninvárosban végzett kutatásainak szakmai tapasztalatait osz¬
totta meg. Ezek fontos támpontokat adtak azokhoz a témákhoz, melyek az interjúk,
azok feldolgozása, interpretációja során fókuszpontot jelenthetnek. Ilyenek a korabeli
sajtóban megjelent cikkekben és fotókon alkalmazott ábrázolásmódok, melyek a város
környezetformáló, tájalkotó szerepét közvetítették. Ezzel szemben a személyes életutak
mintegy kontrasztként tárták fel azokat a nehézségeket, melyeket a valóságban a hosszú
évekig épülő, számos tényleges városi funkciót nélkülöző településen való élet jelen¬
tett.
A délután folyamán találkozhattunk azokkal, akik vállalták személyes történetük elbe¬
szélését. A Szigeti városrész egykori és jelenlegi lakóival általában párban készítettek