Stranica 315 [315]
OCR
sorban a tudományok", az antropológia és a pszichológia felvilágosító" tevékenységé"-nek!! köszönhetőek. A nyereségvágy, a haszonlesés, a versengés, a fényűzés, a hiúság, a büszkeség stb. a polgári illemkódexbe már pozitív attitűdként kerültek be. A Hajnal által említett helytelen viszony véleményem szerint abból ered, másként fogalmazva, azért beteg a világ, mert az ember mentálisan, a tudatában nem egészséges, azaz a ma normálisnak tartott ember s főleg a tömegember egoista akarata a tudatalattijában gyökerezik. Belátható az oksági láncolat: beteg tudat, beteg lélek, csonka, torz és sekélyes gondolkodás és élet. De sajnos ezzel nincs vége. Mára ez a tudatalattiban gyökerező sok kicsi és nem kicsi akarat, milliárdnyi egoisztikus erő érdekszövetségek kibogozhatatlan szövevényén keresztül világpusztító hálózattá nőtte ki magát és hosszú idő óta és mai is meghatározza a világtörténés eseményeit, ez , gyümölcseiből" világosan látszik. Mivel a tudat, a lélek közösségi, tradicionális , karbantartása" az erejét vesztett vallás meggyengülése okán gyakorlatilag megszűnt — úgy is mondhatnám, hogy a lovak közé dobták a gyeplőt —, ezért kétségtelenül igaz, hogy a válság kialakulásában az egyén felelőssége megkerülhetetlen. Miért nem? Vagyis a válság megoldásának reményében miért nem szabad csakis az egyén felelősségére támaszkodnunk? Mert bármilyen intézményesült erővel szemben az egyén védtelen, és alulmarad. Ezért nem egyszerűen elvi-eszmei támogatás szükséges, hanem lehetőleg egy másik intézményrendszert kell kiépítenünk. Hajnal érvelése helyes: ,,a rendszerelméletet és rendszerszemléletet minden oktatási szinten érvényesíteni kell." Vélhetőleg Hajnal is egyetért azzal, hogy ezt tenni szükséges, de nem elégséges. Nagyon szomorú vége lesz civilizációnknak, ha nem leszünk képesek a mai felnőtt nemzedéknél különb, szabad akaratukbdl fölfelé törekvő ifjakat nevelni, ahol természetesen a fölfelé törekvő kifejezés alatt nem sikert, gazdagságot, vagy éppen karriert értek, ahogy sokan ma , normálisnak" gondolják, hanem önmagáért, embertársáért és a természetért felelősséget vállaló ifjakat. Nehéz feladat. De akkor is meg kell próbálnunk, ha tudjuk, hogy kétségbe ejtően kevés időnk van az , anyagi princípium" vonzerejével szemben a magasabb rendű értékek átadására. A középkorban, különösen az érett középkorban a korabeli egyház mondhatni kifogástalan társadalmi beágyazottságot tudhatott magáénak. Vagyis az élet minden területét az egyház szabályozta. Az akkori kamattilalomban nem az volt a hiba, hogy létezett, hanem hogy nem volt általános, vagyis többnyire csak a keresztyénekre vonatkozott s nem mindenkire, a társadalom nem minden tagjára volt egyformán kötelező. Úgy is mondhatnám, hogy volt egy rés a pajzson. Első sorban egyházi személyeket büntettek a kamattilalom megszegéséért. Általában elmondhatjuk, hogy akire vonatkozott a kamattilalom, az a lelki üdvéért aggódva kereskedett és uzsoráskodott, akire pedig nem, azok többsége némi túlzással nyugodt lélekkel tette ugyanezt. 315
