Stranica 4 [4]
OCR
e e » e e világa » Mindannyian beleszülettünk a bárkába. Az idő folyóként fut velünk a túlsó part felé, és kevesen tudják megállítani. Amikor a XIX. században, a fejlődő polgárosodással a fényképezés megszületett, sokan fölkiáltottak: , vége a festészetnek”. Az idő ballagott tovább, és a festészet nem tűnt el. ,A fotó képbe merevítette az időt" - jött a következő aggály. Igen, a dokumentumfényképezésnél, ahol ez volt a szerepe. Csakhogy a fotóművész - bár gépe gyakran a pillanat tört részével dolgozik - idegsejtjeivel alkotja a képet, és kezében a gép csupán engedelmes szolga. Gondolj csak vissza Eifert János fotóira! Az elsuhanó táncosok tovább szövik benned a lépéseket és mozdulatokat. Be sem kell hunynod a szemed, és hallod a zenét, látod a forgás áradatát. Amit Eifert egy képben megfogott, benned hömpölyög tovább. Érzed, már nem egyedül vagy. Nem kilátástalan a rohanás, mert a túlpart távolodik. Megnézted már Eifert János egyik korai fotóját: rA kertész kezét"? Sártól, naptól, nehéz munkától kérges tenyerek, óvó sátorként fogják körül az elültetett életet. Palánta ez, amely majd a természet romboló hatásai ellen küzd, hogy termést adó növénnyé fejlődjön. Nem tudjuk, megnyeri-e öröktől folytatott harcát, de sorsa iránt nincs kétségünk. Vele az idő bennünk csakugyan megállt. Nem a gép, nem a képet rögzítő mester változtatta a folyamot tóvá, hanem az a művész, aki Eifert János szívében és lelkében fogalmazott. Ő maga a bárka, és arra képes, hogy aki rábízza magát, nem a végzet felé siet. Képei így válnak időtlenné, s hogy ezt a csodát éppen egy korszerű, japán géppel, vagy régi, kisfilmes masinával teszi, csak részletkérdés. A gondolat fontos, amely a látható világ atomjaiban tárgyiasult, és örökérvényűvé vált. Tánc, Test és Természet eiferti világgá lényegült benne. Az ő univerzumának nincsenek időbe zárt határai. Végtelen, akár a természet, amely átalakul, és legtöbbször varázslatos arcát mutatja, de sohasem vész el. Az alkotás ott kezdődik, ahol az emberből művész válik. A művész ott folytatódik, ahol az alkotás halhatatlan lesz. Eifert János nem a lencsén keresztül látja a világot, hanem a világ tolul a lencséje elé. Az alkotó művészi módon válogat a részletekből. A digitális fotózás és a számítógépes kidolgozás ma már sokban segíti a fényképezést, de a művészi előadásmód nemcsak a megmunkálást tükrözi, hanem a meglátást és a válogatást is. Az egyéniség igazán abban bontakozik ki, hogyan érzékeli a környezetét, és a kiállításán ezekből milyen egyéni világot tud fölépíteni. Ez a teremtő tehetség nem véletlen benne. Hódme-zővásárhelyen született, abban a városban, ahol évezrede ez a rend. Ahol a hód-mezei csatában levert kunokat nem űzték el, hanem földet adtak nekik, hogy hazára leljenek; ahol a festőt
