Stranica 201 [201]
OCR
GONFOGLALO őseink emlékét néhány századon át csak az élő szájhagyomány ápolta. Az írott betűvel való megrögf E zítést nem a kegyeet hiánya, hanem az akkori viszonyok r késleltette. Mega ható, hogy a rovott irdsjegyet jelentő török eredetű betű szó fogalmát már keleten elsajátítottuk. Az sem szenvedhet kétséget, hogy a megismert betűsort az erdélyi székelység a magyar nyelv hangjainak jelzésére is alkalmazni tudta s hogy az így kialakult betűrovást a XVI. századig állandóan megtartotta. De a tulajdonképpeni magyarság honfoglaláskori és honfoglalás utáni művelődéstörténeti emlékeiben a rovás nem az írás, hanem a számolás eszköze gyanánt vették és máig megtartották a számrovás tiszta magyar nevét. Viszont a rovott betű használatának a magyarság területén csak nyelvi nyoma maradt. Mivel az első századokból a székelység sem tud egyebet felmutatni, azt kell hinnünk, hogy a rováspálczák tartalmának feliratos alkalmazása, köre és bronzra való felvésése, nálunk nem vált még kultur-sziikségletté. A közép-ázsiai ó-törökség VII—VIII. századi feliratos köveinek rovásról másolt emléksorai már olvasni tudó közönségnek, azaz nyilvánosság számára készültek. Az ugyanígy másolt runa feliratos emlékei szintén azt igazolják, hogy az írásmesterség régi titkait utóbb az összes germán népek elsajátították. A hol az írásbeliség még nem volt a könnyen elhomályosuló emlékek maradandó letéteményese, ott a hagyomány hitelének és megtartó erejének megőrzésére az élőszó játszott szerepet. Annak ául, hogy a keletről bevándorló, új hazát foglaló s az állandó letelepedés után északra, nyugatra és délre messze elkalandozó ősök a (velük érintkező idegen népekkel a maguk módja szerint rováson számoltak el, az oroszok, ruthének, vendek, tótok, morvák, csehek, horvátok, szerbek, új-görögök, németek, oláhok egyaránt megismerték, kölcsön 163 vagyis az énekelt rhythmikus beszéd szolgált eszközül. Ez az oka, hogy a primitivebb társadalmak történeti emlékeit epikai dalok, a nemzedékről nemzedékre átszálló dalokat pedig hivatásos énekmondók szokták évszázadokon át megőrizni. A magyarság Árpádkori énekmondói a regösök voltak. Nevük csak a XIJ—XIV. századi oklevelekben merül fel. Ekkor a
