Stranica 166 [166]
OCR
si : A SZKITHA“SZARMATA VISELET. eyobb izomerére volt szükség, hogy a Herodotusnal levő eredet-monda is utal ra, na ie t ijj azonban oly mint emezeknél. Ez utóbbiak idoma egyszerü félkériv volt, a szkitha pati: módon volt egybedllitva, hogy két S alakban meghajlitott fat foglaltak össze felső végük nél fogva középén egy rövid, egyenes pálczával. Ilyen volt Ammianus Mos eae a parthus {jj is, valamint a későbbi időkben feltünt kelet-európai lovas nomádoknal is ezt a format találjuk. Egy az Iliasz VIII. éneke, 323-ik verséhez irt scholion szerint a hurt nem a mell irányában vonták föl, mint más. ókori nép, hanem a váll irányában. Plato említi, hogy a szkithak egyforma ügyességre tettek szert a nyíllövésnél jobb és bal kezük használatában s ép olyan biztosan lőttek a bal kézzel, jobbjukkal az íjjat tartva, mint megfordítva. A nyílcsúcs a leletek tanusága szerint meglehetős kicsiny volt, alig nagyobb 2 centiméternél s három- vagy négyélü, a nyil testébe mélyedő kerek lyukkal, mely nem mindig"nyult meg annyira, hogy külön tagolt köpüvé vált volna. Rend szerint bronzból készült. . Szintén jellemző szkitha fegyver volt a csákány vagy balta, szkitha néven «szagarisz» (séyapre), melyet Herodotus több izben említ s a feketetengermelléki szkithakon kivül a rokon közép-ázsiai szakáknál és masszagétáknál is el volt terjedve. Az emlékeken három változat különböztethető meg: az egyik kétélü, félholdalaku éllel, kiszélesedő pengével; a másik alapidoma háromszög s hegyes tüskében végződik; a harmadiknak pengéje szintén félholdidomu, de ez is tüskében végződik. Ezek is jobbára bronzból készültek. A bronzcsákányok a magyarországi bronzleleteknek is egyik jellemző sajátságát képezik s nyilván a Maros mellékén megtelepedett szkitha eredetü agathyrsok utján terjedtek el nálunk; nyugot felé Csehországon tul már nem fordulnak elő. E bronzcsákányokból fejlődtek ki a népvándorláskori és ősmagyar csákányok is.) Fegyvereik közé tartozott még a lándsa, melyet Herodotus a masszagéták, s a rövid, tőrszerü, egyélü kard (dmvdxne, áétvn), melyet a szakák fegyverének is említ; régészetileg a szkitha tőr elterjedési köre Belső-Ázsiából, az Altaji hegységtől és Jeniszeitől kiindulva Keleti- és Déli-Oroszországon (ananinoi temető, kulobai és csertomlicki kurgánok) át Magyarországig huzódik. Paizs a szkithákat ábrázoló emlékeken nem található, pánczéljuk erős bőrből készült ködmenféle volt, a mit a magyarok is használtak a középkor folyamán, egy a Kr. e. VI—v. századból való görög váza tanusága szerint már a ruhára varrt apró négyszögü csont- vagy érczlemezkékből készült vértezet sem volt ismeretlen. A masszagéták, mint Herodotus mondja, elől lovaikat is rézpánczéllal látták el, a mi később a jazigoknál is szokásban volt.(2) A Krisztus születése előtti II. század befejezte előtt Belső-Ázsiából a szkithákkal rokon mepítöszselsmek egy ujabb áramlata indult meg, mely a közép-ázsiai masszagétákat s más népeket nyugot felé tolta a szkithák közé s a Volgától régebben keletre lakó szarmatakat, egy Herodotus szavaiként «romlott szkit ha nyelven beszélé» né See ie al ő épet tett az előbbi szkitha terület uraivá. 1.
