Stranica 172 [172]
OCR
Kelet-európai turánviseleta hunn uralom idejében. (II. tábla, B. 4. 4. tabla, 1. 5. tabla, I.) ie A NEPVANDORLASKORI TURAN VISELET. egészben véve olyan, mint az ellenző és orrvas Doren ee cae sisak. Labbelijiik a zancae vagy izancae (v. 6. finn: kenke = Gulp : oes ; ee 9 ből készítettek ; a piros parthus bőr nagyon rövid száru félcsizma volt, melyet piros bőrből készíte ap : s ag hiressé vált s még a x. század derekán élt Konstantinus Porphyrogenitus 1s emit, mikor az Azovi tenger mellett fekvé Khersonban készítették. ; é A midőn a hunnok szerepelni kezdtek, Perzsiában mar másfél század óta a ese nidak uralkodtak. Ebből az idétajbél, a 1v—v. századból való egy Del Ores201 aay lelt ezüst csésze, mely domborműves el6allitasban a Szasszanidakori műipar Bosc uel egy nagyon kedvelt tárgyát, vadászó fejedelmet ábrázol, a mint vágtató lovon visszafelé fordulva nyíllal egy ágaskodó oroszlánra 16. (4. 1.) Mint iparczikk, kétségkívül perzsa munka ; de maga a fejedelem nem a Szasszanida-uralkodók viseletében van előállítva. Fején nincs tiara, hanem egyszerüen szalaggal van átkötve; haja rövid, mig a Szasszanidák hosszura növesztett és fodrozott hajjal vannak ábrázolva, szakála sincs, mint ezeknek, sőt bajusza is nagyon vékony; lábán térdig érő hosszuszáru csizma van, melybe a kissé bő nadrág be van gyürve, ellenben a Szasszanidák hosszan lenyuló, néha még a lábfejet is eltakaró gatyát és elől csokorra kötött szalagos könnyü czipőt hordtak; kengyelt egyetlenegy Szasszanida lovasnál sem látni, mint ennél; a vágtató lóról hátrafelé nyilazó alak is olyan, a mi a Szasszanidáknál nem fordul elő, de annál gyakrabban emlegetik a különböző turánokról. Mindezek arra mutatnak, hogy a perzsa művész ebben az alakban egy déloroszországi turán fejedelmet akart előállítani s alig lehet kétségünk, hogy az Attila korabeli hunn fejedelmek és előkelő emberek viseletének eddigelé egyedüli emlékét e csésze domborműve tartotta fenn az utókorra. Magában a viseletben világosan felismerhetők a parthus-szasszanida befolyás nyomai. Ilyen a fülbevaló, melyet (21) térdig érő dolmány, mely ezen időtől fogva állandóan megmaradt a kelet-európai népeknél. A dolmány elől volt nyitva s kihajtott szegélylyel vagy prémmel ellátva, fönt egy boglár, derékban az öv foglalta össze, mely érez (bronz, arany) boglárokkal és gombokkal volt ékesítve; az övről csüngött két szíjjal fölkapcsolva a Szasszanidákéhoz hasonló elég hosszu és széles egyenes kard, minőre népvándorláskori leleteink közül természetesen nagyon megrongált állapotban a fenéki, keszthelyi és mártélyi kardokat lehet felhozni, a kardmarkolat egyenes s rövid és széles keresztvassal van ellátva, minő a baranyamegyei kassai szablyáé, hüvelye és a markolat pitykékkel diszítve. Mint a kard, szintén baloldalon volt az övhöz erősítve az íjjtartó tegez, jobb felől csüngött a nyílvesszőtartó; a meglehetős nagy ij ij = SG j a szkitha íjjhoz hasonlóan két G alakban meghajlitott szárból állt, melyeket középen egy pálcza foglalt össze, ugy hogy egészben véve az íjj járomidomu volt, a hosszu nyílvesszők alsó végükön szárnynyal voltak ellátva. A csizma, mely teljesen kifejlett idomában most tiinik föl először s még félezredév mulva is a hunn-bolgar Aépsép jellemző" viseletének
