Oldal 173 [173]
OCR
A NÉPVÁNDORLÁSKORI TURÁN VISELET. 52 ismerték, két részből volt összeállítva, alja sarok nélküli, fölkunkorodó orru papucsból állt, ehhez volt varrva a boka alatt, ha ugyan már ekkor hozzávarrták, a térdig érő szárból és csupán a láb tetejét takaró csizmafejből álló felső rész, a csizmaszár elől magasabb volt, mint hátul és fönt szegélylyel ellátva; föltehető, hogy piros bőrből készítették, a parthusokhoz hasonlóan, hiszen a «parthus» bőr-készítés hagyománya épen a hunnok lakta vidéken, az azovi tenger mellékén maradt fenn. A lószerszám, kantárszíj stb. gazdagon volt diszítve sallangokkal, pitykékkel, boglárokkal, a ló nyakába csörgős szíj volt vetve, a nyereg meglehetős alacsony, a nyeregkápából csak egy kis rész látható, alatta nyeregtakaró, melyet egy a ló szügye fölött és farka alatt áthuzott s a nyeregtakaróhoz kapcsolt szíj fogott össze. A ló farkát alól, mint a Szasszanidáknál is tapasztalható, csokorba kötötték össze.) Mi járult ehhez abból a jazig-szarmata viseletből, mely Trajanus korától fogva a ees hunnokig és avarokig római és bizanczi befolyás alatt ketségkivil átalakuláson ment eae keresztül, adatok hiányában nem igen határozhatjuk meg. Bizonyos azonban, hogy a 2.1, 2. 5. — gatya tovább is megmaradt s az a sokszoros kapcsolat, a mi a III—IV. század folyamán §. ae a testvér roxolanokkal és alanokkal megszaporodott jazigok, meg a germánok közt volt, a nyugoti népeknél is elterjesztette a gatyaviselés szokását. Gatyat viseltek a Nagy Theodosius korabeli góthok a térd alatt átkötve s alant csipkézve s használata egész az angol-szászokig kimutatható. A római befolyást az övnél tapasztalhatjuk, mely a Trajanus korabeli jazigoknál még egyszerü keskeny szíjból allt, a 1v—vIi. századbeli leletek tanusága szerint azonban a római katonák övéhez hasonlóan sokkal szélesebbé vált, ugy, hogy a mai tót, oláh és csángó tüszőt lehetne belőle származtatni s erről, mint főövrül több mellékszíj lógott le, melyek az u. n. övkötényt képezték; mind a főöv, mind a mellékszíjak áttört diszítésü, virágleveleket, indákat, guggoló griffeket, küzdő állatokat ábrázoló bronzlemezekkel, pitykékkel, gombokkal voltak ellátva s diszes csattal összekapcsolva. E fajta tárgyakból álló leletek a Magyarországgal szomszédos tartományokat kivéve nyugaton nem igen fordulnak elő s tekintve, hogy a guggoló griffek és küzdő állatok előképét a kaukázusi és keleteurópai leletek szolgáltatják, ezeket a IV—VI. .század folyamán beáramló turánokkal hozhatjuk összeköttetésbe annál is inkább, mert az ugyanezen időbeli germán leleteket a fibula s a rekeszes ékkövekkel ellátott ékszerek jellemzik s anthropológiailag egyik ilyen lelet, a keszthelyi temető népének tulnyomó részéről Török Aurél megállapította, hogy az a kaukázusi és mongol rassz keverékéből alakult lovas nép volt, minőnek tekinthetők a kelet-európai turánok. Mindezen leleteinkből, a keszthelyiből, mártélyiból, czikóiból, ordasiból, nemesvölgyiből, szirákiból és a többiből soha sem szokott hiányozni a kés, kova és aczél; a női ékszerek közül a különböző szines pasztákból álló gyöngyfüzér s az alul s néha fönt és oldalt apró gömböcsökkel ellátott kis nyilt karikát képező fülbevaló, meg a lemezes vagy vastag sodronyból készült karperecz; a fegyvernemüek közül gyakori a csákány és csatabárd
