Stranica 191 [191]
OCR
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. ou rablokirandulasaik alkalmával öltik magukra. A régi magyarok kabátja s a törökök dolmánja közt tehát inkább a használat módjában, mint az öltöny alakjában volt a különbség, ez: pedig aztán a kelme minőségére volt befolyással. A honfoglalók kabátja a náluk elterjedt legfinomabb kelmeneműekből készült, ugymint selyemből, melyet régi hazájukban a közép-ázsiai és khorasszani, nagy kiterjedésü kereskedést űző városok szolgáltattak a kelet-európai turánoknak, aztán arany szövetből, melyet Ibn Roszteh szerint a byzancziaktól szereztek be. Ellenben a későbbi közép-ázsiai és anatoliai törökség hadi felöltővé alakult «kabadion»-janal, a janicsárok dolmányánál a közönséges posztó is megtette a szolgálatot. A mi a régi magyarok hadi felöltőjét illeti, a már föntebb említett x—x1. századbeli byzanczi evangelium magyarnak, bessenyőnek vagy más rokonfajta népnek tekinthető lovasain kettős felöltő különböztethető meg. (17. tábla, 6—7.) A felső egész rövid, csupán derékig ér, hol öv szorítja össze s pikkelyekkel van borítva. Alatta szoknyaszerü bő vászon ruha következik, mely valamivel a térd fölött végződik. Egy pár lovas ezen kivül még vállra vetett rövidebb fajta köpenyfélét hord. Ugyanilyen hadi viseletben van ábrázolva az a X—xI. századbeli byzanczi császár (17. tábla, 3.), a kinek csizmáiról már megjegyeztük, hogy azok csakis a kelet-európai turánok befolyása alatt terjedhettek el Byzanczban. A különbség a lovasok és a császár felöltője közt csupán annyi, hogy amazoknal a kar alsó része meztelen, mig emennél a felső ruha könyökig érő újján kivül az alsó ruha is el van látva újjal, mely egész a kézfejig ér. Hasonló viseletet tüntetnek föl a tatár hódítás előtti kaukázusi emlékek is (17. t., 4., 5.), csakhogy itt a felső ruha már hosszabb, sőt a hagyományaik szerint magyar eredetü szvanok földjén levő ecseri templom tryptichonjának egyik szentje (17. 5.) térdig érő pikkelyes felső ruhában van ábrázolva s az alsó vászon ruhának csak egy keskeny szegélye látszik ki. Hogy ez a magyaroknál is így volt, világosan mutatják a pécsi domborművek (19. 3.) s a hainburgi u. n. Attilla-szobor (19. t., 9.), melyeknél a czombig érő felső ruhától határozottan külön válik egy másik, égész térdig érő alsó ruha s ezenkivül a XIII. századbeli Reimchronik is említi, hogy a magyarok fehér bő inge kilátszott szűk felsőruhájuk alól, sőt úgy tetszik, egyik déloroszországi csészetartó szobron is (20. 6.) megkülönböztethető a kettős, rövidebb és hosszabb felöltő. Alig lehet kétségünk, hogy a csángók és oláhok kilóggó inge ennek a szokásnak a maradványa.) Ha már most azt a kérdést vetjük föl, hogy az ősmagyar viselet maradványai közt a már megállapított felöltónemeken kivúl találhatók-e vagy sem olyanoknak a nyomai, melyeket a hadi viselet most leirt formáival lehet kapcsolatba hozni: a felelet nem lehet más, minthogy a rövid felső ruhára a bőrből készült ködment s a posztóból készült mentét mutatja a nyelv olyan ősi öltönydarabnak, melynek használatban kellett lenni már a honfoglalás előtti magyarságnál; mivel pedig ezt egy térdig érő könnyebb fajta hosszabb alsó felöltő fölé huzták úgy, hogy az utóbbi a rövid felöltő alól kilógott: Hadi felöltő. Ködmen, mente. Ing, zubbony.
