Oldal 199 [199]
OCR
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 39 farkalaku szalaggal volt ellátva. Ilyen alakban terjedt el aztán a nyugoti népeknél, (részint közvetlen magyar, részint normann hatás alatt), úgyszintén a byzanczi lovasságnál, melynek lándsáiról a Maurikios-féle taktika egész határozottan mondja, hogy középütt szíjjal s aztán kis lobogókkal legyenek ellátva — olyan módon, mint az avaroknál van szokásban. A kopja — úgy látszik — az altájimelléki turánoknál jött először használatba, az elnevezés török eredetü s xkiemelkedőt, jelent. A honfoglalók közt a kopjásokat megkülönböztették a csupán nyíllal fegyverkezett egyszerű harczosoktól; valamit tud erről a Leo-féle taktika is, a mely szintén említi, hogy a «turkok»-nal többen kettős fegyvert viseltek, u. m. hátuk mögött kopját hordtak, kezükben pedig ijjat tartottak, de azt már nem mondja, hogy a kopjások a harczosok előkelőbb részét alkották, miként a székelyeknél, kiknél az «elsé6 kopjasok», a «primipilusok» vagyis az Árpádkori csapatvezérek, hadnagyok nevét jelölő latin kifejezést átvitték az egész lófőségre (lovas székelyekre) szemben az íjjasokkal, a későbbi pixidariusokkal, azaz gyalog székelyekkel. A lovasság és gyalogság megkülönböztetése azonban csak későbbi fejlemény, a honfoglalók csupa lovas harczosokból álltak, lovasok voltak eredetileg a pixidariusok, íjjasok is; e szerint a primipilus vagyis szószerint «elsé kopjás, hadnagy» név ilyen alkalmazása arra vall, hogy a kopjások, a hadi jelvényt viselők, eredetileg a sereg tisztjei közé tartoztak; az első kopjás volt a hadnagy s alatta voltak a szintén kopjás századosok és tizedesek, centuriok és decuriok. Kopjavas a honfoglalás korából nagyon kevés maradt fenn; a törteli és bezdédi leletből ismerünk egyet-egyet, amaz hosszu, keskeny levélidomu, közepén végigfutó s a köpüre is kiterjedő gerinczczel, emez az avarkori kopja-typushoz tartozik, melyet a keskeny, gerinczes hegy s a jóval vastagabb hengeralaku köpü jellemez, a bezdédi kopja 28 cm. hosszú, tehát nagyobb az avarkori kopjánál. A lobogós kopja vagy mongol-tatár eredetű néven dsida egész a xvil. század derekáig kedvelt fegyvere volt a magyar huszaroknak.%4 A kopján kívül, bár a byzanczi taktikusok nem említik, úgy látszik, a könnyü gerely is használatban volt a honfoglalóknál. Erre vall a név, mely Vámbéry szerint teljesen azonos a középázsiaiak könnyü lándsájának nevével a xgerelv-lel, de erre mutatnak a leletek is (Nemes-Ócsa, Szeged-Öthalom), melyekben a kisebb nyílcsúcsok mellett nagyobb fajták is fordultak elő, a melyek azonban méreteiknél fogva nem tekinthetők nyílvasaknak, bár alakjuk, a szegben végződő széles levélidom, teljesen megfelel a honfoglaláskori nyílcsúcsok idomának. A rövid nyelü, könnyü gerely az alánok és szarmaták fegyverzetének a maradványa, kik a II. századbeli Arrianus szerint a parthus hadsereg hajítódárdás csapatait képezték. A kard a honfoglalás korában még nem volt általános fegyvere a harczosoknak, inkább csak az előkelők viselték. Neve irán eredetű s tulajdonkép «kés»-t jelent. A kétélű egyenes Szasszanidakori kardokkal szemben azonban már a népvándorláskori turánoknál elterjedt az egyélű szablya, melynek neve kétségkívül valamely magyarfajta népségtől Kard. Szablya.
