Stranica 221 [221]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 61 ezt a ruhát mégis csak bajosan tekinthetjük a csipő fölötti ruha további folytatásának, a mely esetben a pikkelyes vértezet csupán a csipő és czomb közötti részre terjedne ki, hanem nyilván úgy áll a dolog, hogy a vértezet övön felüli részét eltakarta a rövid 3 mente, a zbraslói apát krónikájában «curtas mentes, alakban említett öltöny, melyet a vértezet fölé öltöttek, miként a II. Béla korabeli Sámsonról irja a Márk-féle krónika röviddel ezután szerkesztett része, a vértezet alól kilóggó hosszú ruha tehát mindenesetre egy másik felöltőnek tekintendő. Ilyen kettős feldlt6t — közben pikkelyes vértezettel — találunk a Szúz Mária novgorodi csodatételét ábrázoló s a kipcsaki divatnál kétségkivül korábbi viseletmódot feltüntető régi orosz képen (21. t.). Itt először is van egy csupán a könyökig érő rövid újju felöltő, erre következik a czombig érő pikkelyes rész s ez alól látszik ki a hosszú újjú, világos szinű, térdig érő alsó öltöny. A kettős tunika, ú. m. az újjnélküli rövid felső s az alóla kilátszó hosszú újjú alsó felöltő a byzancziaknál is el volt terjedve a népvándorlás utolsó időszakától kezdve, s többek közt így van ábrázolva a párisi psalteriumban a többször említett II. Basilius császár is; hogy ez a viseletmód ázsiai eredetű s már a Sasszanidakori emlékeken megtaláljuk előzményeit (14. 3—4.), azt Weisz: Herman is kiemeli, mindamellett a byzanczi ábrázolatokon ezen időtájban még soha sem találjuk azt, hogy a ruha hasítva volna, a mi a keleti felöltőket jellemezte, Byzanczban akkor is megmaradt az ingszerű tunika használata, a mikor az öltözködés módjában a keletiek szokását követték. Mind az ú. n. indusok, mind pedig a scythák testhez álló szűk nadrágot, vagy helye- Nadrág. sebben mondva harisnyát viseltek, melyet a lábra huztak s a harisnya hosszú szára valószinüleg egész a csipőig ért. Harisnyaszerű jellege világosan kitűnik az indusok élén álló s kezében íjjat tartó alaknak a ruházatából (20. 7.), kinél a nadrág alsó szárának népvándorláskori leleteinkből is ismert indás diszítménye átmegy a lábfejre, vagyis a nadrágszár el van látva fejjel s nem vágott végü. Arra különben, hogy a későbbi szűk magyar 3 nadrág a harisnyából alakult, van egy nyelvészeti bizonyság is, t. 1. a székelyek ma is harisnyának nevezik az ő durvább kelméből, aba és ú. n. harisnyaposztóbul készült, egyébként pedig rendes magyar szabásu nadrágjukat. A nyelvészek, mint említettük, úgy a «nadrag», mint a charisnyav elnevezést a szláv nyelvekből származtatják. Az egész származtatás azonban csupán etimologizáláson alapszik, a mi lehet helyes, vagy lehet helytelen, de kulturhistóriai szempontból teljesen értéktelenné válik, ha maguk az elnevezések a szláv népeknél nincsenek használatban. Úgy áll a dolog, hogy nadrág és harisnya vagy ehhez hasonló nevű ruhadarabot a szláv népek nem ismerik, a magyarság tehát mindenesetre más uton s nem a szlávok által ismerte meg a két ruhanemet. Már az előbbi fejezetben kifejezést adtunk azon nézetünknek, hogy a szűk magyar nadrág valami alakjának már a honfoglalóknál hasz‘ nalatban kellett lennie, most egy lépéssel tovább mehetünk s kimondhatjuk, hogy a magyar nadrág formájának fejlődésében a szlávságnak még annyi szerepe sem volt, a
