Stranica 223 [223]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 63 Ez a viseletmód teljesen nyugot-európai. Ugyanazt a térden alól éré s a mell közepén összekapcsolt köpenyt, ugyanazt a szük ujju, a nyak körül, a felső karon és kézelőn széles paszománttal szegélyezett s a köpenynél csak valamivel rövidebb ingszerü, hasiték nélküli tunicát, ugyanazt a gyöngyökkel diszített s bokáig érő czipőt, a női viseletben ugyanazt a lábfejig lenyúló szük ujju hosszu inget s föléje húzva a rövidebb, de igen bő ujju felöltőfélét találjuk a pécsi domborműveken is, mint a minő a nyugoti népeknél volt elterjedve körülbelől a xi. század végeztéig. A pécsi domborművek korára nézve két vélemény áll egymással szemben. Henszlmann Imre szerint a franczia eredetü Bertalan, pécsi püspök (1219—45.) készíttette, még pedig a cluny-i apátság szobrászati iskolájához tartozó mesterekkel, holott Gerecze Péter szerint a domborművek nem lehetnek későbbiek a xii. század elejénél. Ez utóbbi esetben megelőzik a velenczei mozaikképek korát s maga a viseletmód, a milyen fejlődést vett nyugoton, csakugyan arra vall, hogy Bertalan püspökségénél korábbi időszaknak felel meg, igy például a tunica, mely előbb csak térdig ért, a XII. század vége felé már annyira meghosszabbodott, hogy csaknem a bokáig nyúlt le, a XIII. század első felében pedig azon fölül alsó része hasítékkal volt ellátva, a mire a pécsi domborművek nem szolgáltatnak példát; a felső kar és kézelő diszitése is a XII. századon túl már elmaradt.°°) * Úgy látszik tehát, hogy a pécsi domborművek a velenczei mozaikképek előtt divatozó magyar vagy szabatosabban mondva magyarországi viseletmódra vetnek világot, a miből az tünnék ki, hogy a x1. század vége felé, x11. század elején a nyugoti viseletnek volt nálunk nagy divatja. Számba kell azonban vennünk, hogy a domborművek csupa bibliai dolgot ábrázolnak, készítőjük mindenesetre külföldi minták után dolgozott, hihetőleg maga is olasz vagy franczia, vagy bármiféle más külföldi mester volt, a kire csekély befolyást gyakorolt a magyarországi környezet s ezért nem vitt be az általános nyugoti viseletmódba valami egyéb különleges sajátságot, a mi az itteni szokásoknak felelne meg, mindössze a gubás és bocskoros s hátra fésült, hátul kerekre nyirt, hosszu haju, tarisznyás pásztorokban van valami nemzeties vonás (19. 15—16.), csakhogy az sem magyar, hanem szláv vagy oláh, ez a népies elem pedig Felső-Olaszországban sem lehetett ismeretlen. De bár nem tartom valószinünek, hogy a nyugoti viseletmódnak olyan általános elterjedése lett volna nálunk, mint a minőre a pécsi domborművek utalnak azzal, hogy hiányzik korától fogva megindult nyugoti áramlat neim maradt hatás nélkül nemzeti viseletünkre. A legszembetűnőbb befolyást, mint már föntebb is utaltam rá, abban találom, hogy az úri és ünnepi viseletben a csizmát fölváltotta a nyugotiak czipője, majd pedig a . byzanczi befolyás alatt a szalaggal felkötött bocskor; a mente alól kilóggó ing s a nyuotiak tunicája közt eredetileg sem volt valami lényeges különbség s föltehető, hogy a ugoti divat befolyása alatt a szines szövetből készült inget felső részén is ellátták A pécsi domborművi : (19. 95. 75 15—26. 20. 12.)
