Stranica 233 [233]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 13 jogara, hanem olyanforma buzogányszerű, mint a minőt III. Béla sirjában találtak (VI. 3.). A pecsétek kézt V. Istvané (22. tabla, 4. és VII. 14.) és III. Endréé (22. t. a) mutat a királyi viseletben lényegesebb változást, mely abban áll, hogy a keskeny prémmel vagy ékköves paszománttal szegélyezett palást arányosan takarta mind a két vállat s nem féloldalt hordták, két szárnyát pedig nem boglárral, hanem mentőkötővel foglalták össze. A tunikáról elmaradt a gallér, e helyett nyaka ék alakban mélyen ki volt Vágva s paszománttal vagy prémmel szegélyezve; derékban keskeny, bogláros öv tartotta össze. III. Endre pecsétjén a felső tunika — úgy látszik — annyira megrövidült, hogy csak térdig ér, úgy hogy egészen dolmányszerű jellege van; az alsó tunika azonban még mindig meg van, bár a pécsi domborműveken Herodes (19. t. 24.) mar jóval előbb csupán térdig érő felső tunikaban, a bokáig érő hosszú, alsó tunika nélkül van abrazolva. (V. 6. VII. 56 Egy mas változást a szakdl- és bajusz viseletre nézve találunk. Láttuk, hogy Szent István a királyi paláston s I. Géza a koronán szakálasak és bajuszosak; ugyanígy találjuk pecsétjeiken III. Belat és Imrét is; ellenben II. Endre (22. t. 3.), IV. Béla, V. István (VII. 14.) és III. Endre (22. t. 9.) egész világosan szakál és bajusz nélkül vannak feltüntetve pecsétjeiken. A cividalei és stuttgarti (22. t. 7.) codexekben II. Endrének van ugyan szakála, bajuszt azonban ezeknél sem találunk. Ugy látszik tehát, az udvari körökben divatba jött franczia szokás szerint leborotválni a bajuszt és szakált s azért találunk egyes főurakat a hasonnevűektől «Szakalas» (Barbatus) melléknévvel megkülönböztetve, a minő volt például II. Endre korában a bihari Mika, kit később egy 1268-ki oklevélben V. István ifjabb király «Myke Barbatus» néven említ; az Esztergom megyében birtokos Lőrincz ispánt pedig egy 1264-ki oklevél nevezi «Laurencius Comes Dictus Barbatus»-nak.(7°5) A borotválkozás azonban nagyon is szűk körre szoritkozhatott. Csupán az udvarban volt úgy — a hogy elterjedve, a nemzet zöme a főurak nagy részével a XIII. században is szakált eresztett. A Reimchronik szerint Béla tótországi herczeg és Brandenburgi Kunigunda menyegzőjén (1264.) a magyarok hosszú szakállal jelentek meg és szakálukba úgy, mint hosszú hajfonatukba igaz gyöngy és drága kő volt fonva. Hosszú szakál és befont hosszú haj volt a xiii. századbeli magyar ismertető jele, ez különböztette meg a fejét és szakálát borotváló kuntól is, mint az 1279-ki országgyűlés végzéséből kitünik, mely megengedte a kunoknak, hogy szakáluk levágásában és hajuk kurtitásában régi szokásaikhoz alkalmazkodhatnak s nem kényszeríttetnek a keresztyének vagyis a magyarok szokásaihoz alkalmazkodni. A befont és gyöngyökkel ékített haj olyan általánosan el volt terjedve nálunk, hogy még a szomszédos tartományok is utánozták ebben őseinket s mint már említettük, az utolsó Babenbergi, II. Fridrik osztrák herczeg szintén hódolt e szokásnak. Annál feltünőbb, hogy a királyi pecséteken semmi nyomát sem találjuk a befont hajnak; II. Endre, IV. Béla, V. István, III. Endre egyformán leomló 10 Nemes-Nagy : Magyar viselet Udvari divat a szakál- és bajuszviseletben.
