Stranica 261 [261]
OCR
A keleti felöltők diszítése. Ruhaújj. ce A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET vetelét ábrázoló képen a Szvatopluktól visszatért Kusid felöltője (25. t. 5, XIL 4.); egy másik változatnál csak derékig látszik a vágás és sűrű gombsor tartja össze a ruhát (X. B. 3.); a Nagy Lajost környező egyik főúrnál pedig a gombsort két kigyózatosan menő és egymást metsző szalag helyettesíti s a hasíték felső csücskei háromszög alakban kifelé vannak hajtva (IX. B. 2. — L. még 25. 1. és XII. 5.) ; Az ilynemű felöltőkön különböző keleties izlésű diszítésmódot találunk. Gyakori a mellre és felső karokra varrt hosszúkás négyszögű paszomántféle dísz (25. 6. — IX. B. 1—2. XII. 3.), a mi különben már az Árpádkori viseletnek is a sajátsága volt s a Képes Krónika Sz. István képénél is alkalmazza (25. 3.); előjön a mell két oldalára alkalmazott s pitykékkel környezett korongszerű vagy a vállon csigavonalban kivarrt vagy himzett diszítésmód is (XII. 8. X. B. 4.); másszor (Örs vezér képénél XII. 6.) csupán pitykesort találunk a mell két oldalán s az öv fölött (XII. 5.), a mi szintén a régi magyar viseletmódnak a maradványa, tekintve, hogy a szabolcsmegyei bezdédi honfoglaláskori leletben is egyik holttest mellén talált nemezruha ilyen pitykesorral volt kirakva (v. ö. 16. 20.); kár, hogy az ásatás alkalmával nem voltak figyelemmel arra, milyen sorrendben voltak a pitykék elhelyezve. Boncz Ödön e különböző diszítésben az előkelő osztály megkülönböztető jelét látja s véleménye elég valószinűnek tünik föl előttünk. A felöltőnek idegen szövetdarabokkal való diszítése a XIV. század elején — mint említettük — Ausztriában és Stiriában is elterjedt. A leobeni névtelen krónikás irja, hogy Albert császár halála után különféle sajátságos viseletek kaptak lábra, így némelyek a bal ruhaújjat selyemmel, ezüsttel diszítették, mások ezüst vagy selyem betűvel ellátott más szinű posztódarabot hordtak a mellükön vagy a bal mellükre képet erősítettek ; voltak, a kik selyem köröcskékkel övezték körül magukat('s4) A mi a ruha újját illeti, e tekintetben a keleti és nyugoti szabású felöltők közt nem találunk különbséget, mindegyiknél a kézfőig ér, egyszerű és a kar körvonalaihoz alkalmazkodik, a nélkül, hogy túlságosan szűk volna. Ez volt a ruhaújj általános formája, de voltak eltérések is. A Képes Krónikában a magyarok, valamint a különböző népek bejövetelét ábrázoló csoportozaton van egy alak, kinél a bal kézen a régi parthus — Szasszanidakori viselethöz hasonlóan a ruhaújj egészen elfödi a kézfejet (25. 6.), a mely szokás a xiv. században szintén elterjedt nyugoton. A különböző népek bejévetelének» csoportozatán a keleti népek közt más ruhaújj-változatokat is találunk. Egy kun felöltőjű lovas alaknál a kettős ruhaújjra van példa; az alsó ruhaújj, mely talán az alsó dolmányé, a rendes formát tünteti föl, a felső azonban rövid, csak könyökig ér, ott kissé kibővül s prémmel van szegélyezve. (XI. 8.) Ennek tovább fejlődött formáját a félszázaddal későbbi gelenczei (Háromszék m.) Szent Margit-féle freskón látjuk, hol a felső ruhaújj a könyökön alul hirtelen kibővül, úgy hogy a mai magyar népviselet borjuszájú ingéhez hasonló (29. 3.); a nyugoti népeknél különben szintén el volt terjedve ez a ruhaújj. Egy másik változatot a Képes Krónika ugyanazon képén, szintén a keleti népek közt, de ezeknek egy
