Oldal 303 [303]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. mas) {spatha) pengéje egész a hegyéig tenyérnyi széles volt s a kardtól csupán rövidsége különböztette meg.) A lándsa a xv. századbeli magyar lovasságnak egyik féfegyvere. (V. 6. 30. 1.) A Zsigmondkori szójegyzékek a chastay, «lancea» magyar nevét a szláv eredetü czucza, szulcza (chucha, zutha, zulcha) szóval adják vissza, a mi arra mutat, hogy az ezen időbeli magyar landsa, miként az orosz «szudliczay, mindkét végén hegyes vassal volt ellátva. Ettől a kopja nemcsak abban különbözött, hogy csupán egyik végén volt megvasalva, hanem abban is, hogy lobogóval látták el, a hogy a Weisskunig ábrázolja a magyar huszárokat (48. 3, 5, 7. V. ö. még 45. 5.). Hegye mindegyiknek levélidomu volt, közepén kidomborodó gerinczczel, alján köpüvel ellátva. A rövid nyelü könnyű hajito dardanak xv. századbeli magyar neve gerely volt; a szójegyzékek említik a háromélü gerelyt is. A 3'/,—7 méter hosszunyelü tornalándsát, melynek felső végére egy hosszu köpüvel ellátott piramis alaku igen rövid vashegy volt huzva, őseink kelevésznek, kerevésznek nevezték; az ezredéves országos kiállítás alkalmával gr. Wilczek János gyűjteményéből volt egy xv. századbeli kelevész kiállítva, melynek rajza Szendrei művében (Hadt. Eml. 228. I. 787. sz.) látható. A Zsigmondkori szójegyzékek ismerik már a nyugotiak runkájával egyező farkas kaszát (farakas caza), mely a szokott s igen hosszu egyenes lándsahegyen kivül még alján félhold alaku kettős hegygyel is el volt látva. Ilyen farkas kaszát találunk Majthényi Uriel turóczi prépost 1510-iki diptichonján. Az ala1500- és 1506-ki tallérján Sz. Lászlót látjuk alabárddal ábrázolva (44. 8.), a bárdon és hosszu nyélen kivül jellemző részei még a lándsa alaku hosszu hegy s a bárd ellentett oldalán a kisebb-nagyobb hosszasagu horgas ttiske.?”) A csatabárd legtöbbször Szt. László képein látható. A xv. század első tizedeiben, mint pl. a derzsi falképen (31. 1.), a csatabárd egyágú s felső és alsó végén egyenletesen szélesedik ki az éle; a xv. század közepe felé Hunyady János és V. László aranyai, meg a nagy-szebeni oltárkép tanúságai szerint (34. 5., 37. 6.) az előbb tompa bárdfok tüskés ágba megy át, mely a vaspánczélzat átlyukasztására szolgált s minél jobban elterjedt a lemezes vértezet, a tüskés ág is annál nagyobb fontosságuvá vált, ellenben a széles bárdél, melynek a sodronyos pánczélnál volt meg e rendeltetése, elvesztette korábbi jelentőségét, a pánczél lemeze horpasztó és lyukasztó fegyvert tett szükségessé, erre sokkal alkalmasabb volt a fokos vagy csákány (XV. 8., 43. 1.}, mely a xv. század vége felé kezd Európaszerte feltünni.) A buzogány-nak többféle alakja volt a xv. században. A bunkós fejű nyugoti macz, mocsk (math, mochk) mindinkább helyt ád a csillagos vagy tollas és gerezdes töröktatár buzogány-nak. A csatacsillag a régebbi forma s rendesen 4 nagyobb és 8 kisebb háromélű tüskés hegygyel volt ellátva (42. 14.). A tollas buzogány 7 vagy 8 háromszögű lemezből volt összeállítva (42. 1., XV. 7.); nálunk legrégibb emlékét a mezőNemes-Nagy : Magyar viselet, 19 Landsa. Szulcza. Kopja. Gerely. Kelevész. Farkas kasza. Alabard. Csatabard. Csákány. Fokos. Buzogány.
