Stranica 305 [305]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET, nay, vizszintesen fekvő ágán (jobbról) julius ef (balról) pariens folirat volt olvasható ; a kidltott nyelvü négy lábú sárkány köralakban volt meghajlítva s hosszú farka a nyaka köré tekerve. A második osztályba tartozó lovagok száma korlátlan volt s ezek csak a sárkányt viselték. (43. 4.)21°) A ló felszereléséhez tartozó tárgyak közt egészen eltünnek azok a XIII—XxXIVv. századbeli, karosszékalakú nyereg-formák, melyeknek kápája elől s hátul körülfogta a derekat. Helyükbe lép az alacsony magyar nyereg, melyet az 1432-ben a szent földön járt Bertrandon de la Brocguiére bourgognei lovag is említ, ki haza menet Török- és Magyarországon keresztül tért vissza Francziaországba s Budán végig nézett egy lovagjátékot; mint mondja, a küzdők «az ország szokásai szerint, kis lovakkal és alacsony nyergekkel vettek részt a tornában s hozzáteszi, hogy összecsapáskor mindkét félnek vagy legalább is egyiknek földre kell esni; — itt azután biztosan megtudhatni — folytatja — ki tudja jól megülni a nyerget.) Nyilván ilyen magyaros tornanyergek voltak azok az elefántcsontból készült s különböző faragványokkal ékített disznyergek (43. 9.), melyek az európai muzeumok legnagyobb ritkaságai közé tartoznak, úgy hogy összesen valami 21 ismeretes, ebből is három a Magyar N. Muzeum birtokában van, a negyedik pedig a hg. Batthyányak körmendi fegyvertárában; bár német a föliratuk, alakjuk szerint hazánkban magyar főurak számára készültek s nyugoton Zsigmond külföldi utazásai alatt terjedhettek el. A rendes magyar nyereg különben, mint a bécsi udvari gyüjtemény ezen korbeli, I. Miksa császár birtokából származó példánya mutatja (43. 13.), elől alacsonyabb és keskenyebb, hátul pedig rézsutosan hátradülő félköralakú széles kápával volt ellátva, mig a német és nyugoti nyereg hátsó kápája egyenesen állt s még mindig körülfogta a derekat, miként az előbbi korszakban. Mint Boeheim mondja, a német, meg a magyar s a többi keleti nyereg közt abban állt a főkülönbség, hogy amannál a súlypont a ló hátára esett, emezeknél pedig megoszlott a ló oldala és háta között. A magyar lószerszámnál régebben, nem mint napjainkban a fekete, hanem a piros bőr volt a legkedveltebb ; a föntebb említett nyereg is piros bőrrel van bevonva s festett arany cziradakkal ékítve. A lószerszámban különben a legnagyobb pompát fejtették ki őseink. Csótár, sallang, kantár, szügyelő, farmatring: tele volt réz, ezüst, arany-pitykékkel, gombokkal, ékkövekkel s gyöngyökkel. (V. ö. 30. 1—2., 31. 1—2., 38. 1. 44. 8., 48. 3, 5.) Bretagnei Anna franczia királyné heroldja mondja a II. Ulászló és Candalei Anna 1502-ki menyegzőjéről irt tudósításában, hogy a leendő magyar királyné elé küldött lovakat aranynyal átszőtt, vagyis mint őseink mondták, majczos csótárok és sallangok diszítették; a koronázási menetben Székesfehérvárott a több mint négy ezer ló közül legalább is négyszáz aranyozott szerszámot, bársony csótárt, ezüst és arany csörgőket, kagylókat, drágaköveket s gyöngyöket viselt; midőn pedig Székesfehérvárról Budára mentek, a királyné karmazsin bársonyból készült csótáros és vert arany szerszámos fehér lovon ült. 19* Nyereg. Loszerszam.
