Stranica 307 [307]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 122 minők a már ismert skarlát, vagy sokorláth, a teveszőrből készült kamalin, a genti, darnit s azután a brezült vagy brüsszeli és a velez; szín szerint megkülönböztették a szár posztót (fehér), tar vagyis tarka posztót, kék posztót (brassai?), a szirt vagy szürkét, moritot vagy feketét, ordas-szintit, seregél-színűt és a szederjes vagy vöröses barna meg a veres-színű skarlátot. A drága kelmék közé tartozott az isztamit és bársony, melynek egyik nemét (rustura) kerekes bársonynak nevezték, továbbá a bibor s a nehéz selyem kamuka, mely a xv. század második felében terjedt el s aranynyal és ezüsttel átszőtt virágos kelmét értettek alatta. A félselymes igen vékony gyolcs kelmének csej vagy czen (ném. zindel) volt a régi neve. A prémek közül, úgy mint az előbbi korszakban, használták a nyusztot vagy czobolyt, nyestet, hölgymenyétet vagy hermelint, így pl. Mátyás a Beatrix megkoronázása utáni ebéden, mint Eschenloer P. írja, nyusztprémes sárga atlaszruhát, Beatrix pedig szintén nyuszttal díszített s aranynyal átszőtt vörös ruhát viselt. Ugyancsak nyuszttal volt prémezve Candalei Anna aranynyal átszőtt fehér szatenruhája, midőn II. Ulászló nőül vette, mig maga Ulászló a koronázás alkalmával nyusztprémes violaszínű szatinruhát viselt. Tomori Pál 1520-ki végrendeletében alul nyesttel prémezett bársony subájáról tesz említést. Ezen becsesebb vadbőrök mellett a közönségesebb farkas- és rókamál is használatban volt. A lábbelinek feldolgozott bőrnemüek közt ezen időbeli forrásaink a garduánt vagy kordovánt és a bakbórt emlitik.c?)
