Oldal 360 [360]
OCR
Bue AZ UJKORI MAGYAR VISELET. nem volt derékba vágott, hanem egyfolytában szabták ki; zsinorozva volt, a kötött vagy karneol-gombokat hurokzsinórral gombolták össze s a gallér elejére nyakbavető ae volt erősítve. Panyókára vetve is hordták, mint a mentét. Czuczor-Fogarassy oe mar említi a magyar nyelv szavai között. Sarkig érő, mellben szűk, alul bő változatát rákosnak nevezték. ; A hatvanas évek egyik legelterjedtebb felöltői közé tartozott a deák-köpönyeg ge deák-szúr (71. 8.). Térden alul érő zsákszabású, hosszú s bő felöltő volt rövid és bő ujjakkal s négyszögű, nagy gallérral. Kevésbbé volt ismeretes a kerek gubából alkoiou hunyadi-szir neve. A kivarrt pavaszemes, virágos, czifra SZÚT megmaradt népies viseletmek (71. 30) 4 BOs) A szűk és zsinórral kihányt magyar nadrág alakja a régi maradt, csak az elején levő kacskaringós sújtással körülszegett vitézkötéses zsinórzatban találunk több változatosságot, a miben különösen a hatvanas évek szabói remekeltek. A magyar nadrág mellett a pantalló is korán elterjedt, a mit a hetvenes évektől kezdve általánosan viselünk mindnyájan. Már a harminczas évek elején a magyaros szabású bekecshez, dolmányhoz és atillához is hordták s a negyvenes években s a hatvanas évek kezdetén némi magyaros jelleget azzal kölcsönöztek neki, hogy alját hármas szarufazsinórral látták el. A 30—40-es években a pantalló alján talpalló volt, a mi a jelen század utolsó harmadától kezdve teljesen elmaradt. Egy zsákszövetből készült bő és alig bokáig érő változata kukoricza nadrág név alatt a népnél is elterjedt. Egy másik változatát a franczia háborúk alatt a huszárok honosították meg, a kik már a múlt század végső tizedeiben a régi salavárdira emlékeztető, oldalt végig gombos kamásnit is hordtak a parádés szűk magyar nadrágon kívül. Ezt a jelen század elején alul bőrrel borított pantallóalakú bő és oldalt gombos nadrág: (rajthózli) váltotta fel, a mi aztán a 30—40-es években különösen a nemesek hadnagyainak (71. 1.), csendbiztosoknak, panduroknak, a megyei restollácziók híresebb korteseinek volt a jellemzőbb viselete. Csendbiztosok és pandurok még a hatvanas években is hordták. A rojtos, bő s alján sokszor selyemmel hímzett fehér gyolcs gatya csak kivételes alkalmakkor, pl. egy-egy nevezetesebb követválasztáskor (minő volt 1847-ben Pestmegyében Kossuth Lajosé), aztán szinpadon és álarczosvagy jelmezes bálok alkalmával emelkedett ki a népviselet köréből. Csikósok s betyárok, valamint a függetlenségi harcz alatt egy pár új lovascsapat s a hatvanas években a pandurok sötétkékre festett vászongatyát is viseltek. A borjúszájú és bouju mg a XvII. századbeli pánczélingnek a maradványa s csak a népnél, meg a kis nemességnél élt tovább. (71. 1., 6., 10.) A hetvenes évektől kezdve ez is kivesző félben van. A lehajtott nagy inggallért, a negyvenes évek ezen divatját, a hogy Kossuth Lajost is ábrázolja Eybl 1841-iki kőrajza (69. 4.), különösen Petőfi tette híressé s róla aztán Petdfi-gallérnak nevezték el. A hetvenes évekig általános volt a csizma viselés, még a pantallóhoz is rendesen
