Stranica 244 [244]
Blutman László a jogász szemüvegén keresztül vizsgálja a tiszaeszlári ügyet, a peren
kívüli adatok zárójelbe tételével, kizárólag a peradatokra koncentrálva. A három előd
közül a legnagyobb vesztes Eötvös Károly lett, akinek érveit halomra dönti; Kövér
igazságai megmaradnak a társadalomtörténet keretei között; Bary részigazságait ugyan
igazolja Blutman, de mindhármuktól eltér a végkövetkeztetések tekintetében.
Blutman László megállapításait a valószínűségek különböző fokozatai jellemzik. A
bizonyossághoz legközelebb állónak két állítása tűnik. Az egyik állítás szerint Scharf
Móricnak a nyomozásban fordulatot hozó tanúvallomása nem koherens, bizonyos pon¬
tokon hamis; ezzel Blutman valószínűtlenné teszi az előre megfontolt, vallási okokból
elkövetett gyilkosság lehetőségét. Meggyőzően érvel amellett, hogy Móric vallomása
nem volt kikényszerített; egyik érve azt a tényt aknázza ki, hogy Móric minden hely¬
zetben, és mindvégig ugyanazzal a történettel állt elő.
Móric személyisége Mikszáth Kálmántól kezdve mindenki számára rejtélyes maradt,
és ezt a titokzatosságot megtoldanám még egy észrevétellel és egy kérdéssel. Tudott
dolog, hogy a gyanú a vádlottak ellen Scharf József templomszolga elszólásából kelet¬
kezett (, Történt már ilyen eset Hajdúnánáson is (...) már a zsidókra kezdték ráfogni" —
mondta Eszter édesanyjának, amikor az még csak pár órája kereste eltűnt lányát), amit
aztán fia, a négyéves Samu , fecsegése" (,,atyus” behívta a , magyar lányt", megkötöz¬
te, megmosta, majd a , metsző bácsi" egy hosszú késsel megvágta a lány nyakát, köz¬
ben Móric tartotta a fejét...) erősített és terjesztett el a faluban." Móric tehát valami¬
képpen magamagát tanította be egy verzióra, apját mentve vele, és ehhez mégis ra¬
gaszkodni tudott több mint egy éven keresztül. Kérdés, hogy ő volt-e a szemtanú, vagy
öccse, a kis Samu látott valamit, amiről mesélni kezdett a falubelieknek, és amit aztán
Móric a maga képére formált?
Blutman második állítása rendkívüli jelentőségű: Eszter— Eötvös Károly véleményével
szemben — nem lett öngyilkos, a Tiszadada közelében előkerült holttest pedig nem
Eszteré. Blutmann ezzel a kijelentéssel a vádlottak (egy részének?) valamilyen fokú
bűnösségét valószínűsíti.
Solymosi Eszter 1882. április 1-jén tűnt el, és a holttest június 18-án került elő a Tiszá¬
ból — 79 nap után, Eszlár alatt, a kezére kötött festékkel (eredetileg ugyanis festéket
vásárolni küldte Esztert a gazdaasszonya, Huri Andrásné). A lapok május 24-én tudósí¬
tottak Ónody Géza képviselőházi beszédéről, legkorábban ekkor kezdődhetett a hulla¬
csempész-akció. Valaki ezt megtervezte: 25 nap alatt sikerült egy Eszterre valamelyest
hasonlító hullát szereznie, Eszter holttestét kiásnia, levetköztetnie, visszatemetnie, vé¬
gül eljuttatnia a tutajosokhoz, akik majd , megtalálják", de előbb az új hullára ráadják
Eszter ruháit, gondosan rákötik a kezére a festéket tartalmazó kendőt... A , hullaúszta¬
tás" tehát az ügy egyik kulcsmozzanata. A perről tudósító Mikszáth azt írja Eötvös
Károlyról: , Az egész ügyben ő csak a hullaúsztatásra fektetett súlyt, S csupán ezt ta¬
nulmányozta, azon szempontból indulván ki: "ha ez nem igaz, semmi sem igaz; ha pe¬
dig ez igaz, minden igaz’.”®
244