Stranica 185 [185]
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. a
is kiterjedt, sőt a honfoglalók előkelő nemzetségeit egyenesen altaji turk eredetiieknek
kell fölvennünk, nem lehetetlen, hogy őseinknél ez a harmadik süvegforma sem volt
ismeretlen, melynek lehajló nyakszirttakarója nemcsak meleget tartott téli időben, hanem
egyuttal a harczosnak vértezetül is szolgált.69
A felső ruhára vonatkozólag nyelvünk oly gazdag az ősi elnevezésekben, hogy
mulhatlanul arra a következtetésre kell jutnunk, hogy e nevek s a velük megjelölt ruha¬
nemüek nem mind származnak a szorosabb értelemben vett honfoglaláskori magyar¬
ságtól, hanem egy részök a kabaroknak, másik a már régebb idő óta itt tanyázó ava¬
roknak, harmadik részök pedig a xI—xull. század folyamán beköltözött bessenyőknek,
jászoknak és kunoknak tulajdonítandó. De mai ismereteink alapján nem vagyunk képesek
egyiket a másiktól eléggé megkülönböztetni, a minek megállapítása egyébként csak annyi¬
ban birna fontossággal, hogy a vezérek idejebeli viseletben származás szerint is megjelöl¬
hetnénk, melyik a tulajdonképeni magyar, melyik a kabar s melyik az avar, de a mi
ezen időpontot illeti, a három rokon elem úgy is összekeveredett a honfoglalás alatt és
után s lényegesebb követelménynek csak annyi marad, hogy a mennyire módunkban
van, az Ősi viseletre vonatkozó akár nyelvbeli, akár más egyéb emlékekből külön válaszszuk
azt, a mi a későbbi bessenyő-jász-kun viselet járulékának tekinthető.
A bessenyő- és kunviselet közti különbségre Konstantinnál találunk egy fontos adatot.
Azt mondja ugyanis, hogy midőn az úzok azaz a lengyel és orosz irók palóczai s a
magyar krónikák kunjai a bessenyőket kiszorították a Jajk és Volga közti régebbi lak¬
helyükről, a bessenyők egy része visszamaradt s együtt lakott az úzokkal; de meg lehet
őket ismerni ruhájukról, mely csak térdig ér és ujjatlan. Az uzok ruhája tehát ujjas és
hosszu, bokáig érő volt vagyis ugyanolyan, a mi a későbbi kun viseletnek is egyik
megkülönböztető tulajdonságát képezte.
A térdig érő rövid felöltő azonban nemcsak a bessenyő, hanem a magyar viseletet
is megkülönböztette az úzok vagyis a későbbi kunok viseletétől. Nemcsak a mi — igaz,
hogy a xiv. századnál előbb nem terjedő képes emlékeinken találjuk a hosszu felöltős
kun viseletet szembeállítva a magyarral, hanem az ősmagyar viselettel akármi módon
kapcsolatba hozható, arra felvilágosításul szolgáló emlékeken is mindenütt a rövidebb
felöltő tünik elő, mely legfölebb a térdig ért. Ez jellemezte azokat a viseleteket (szkitha¬
szarmata, parthus, déloroszországi turán), melyekből a honfoglalás előtti magyar viselet
alakult ; ilyen felöltőt viselnek a már említett x. századbeli byzanczi kézirat barbár lovasai
(17. tabla, 6—7.); ezt találjuk azon a szintén x. századból eredő byzanczi császárképen
(17. t. 3.), melyen a csizma világosan mutatja a kelet-európai turánság befolyását, vala¬
mint a Xx—XIII. századbeli kaukázusi emlékeken (17., t. 2., 4., 5., 8.), melyekhez sorolható
a nagyenyedi kollegium birtokában levő Szent Demeter-féle kép is földre tepert bar¬
bárjával (17. t. 1.); a velenczei Szent Márk-templom úgynevezett scythái és indusai
(20. 7—9.), kiknek viselete, mint Boncz Ödön is megjegyezte, nyilván az Arpadkori
Nemes-Nagy : Magyar viselet. 4
Felső ruha.
A kun és besse¬
nyőviselet emlé¬
kei; suba, bunda,
köpenyeg; az al¬
földi és székely
kaczagány.