Stranica 296 [296]
Mellvas.
ut A KOZEPKORI MAGYAR VISELET.
i A i tata ily rmé eralakú s stive¬
ruquis szerint a XIII. századbeli tatár asszonyok ilyen forma hengeralakú magas S
mint az előbbi korszakban, hajadon fővel, leeresztett
get hordtak. A leányok most is.
! tettek: a leeresztett
;
hajjal jártak s fejükre vagy gyöngyös pártát vagy koszorul (39. 3.) i ;
hajat vagy szabadon hagyták, vagy befonták; csak a xv. század vége felé jött szokásba,
209)
hogy a befont hajat oldalt felcsapva a fejtetőre erősítették. (40. 6.
A fegyverzetben a xv. századot a panczélzat teljes kifejlődése, a tetőtül talpig
egész a mohácsi vészig a nyugoti divathoz alkalmazkodtak; a különbség inkább csak
abban jelentkezett a magyarság és a nyugot-európai népek között, hogy a lemezes
pánczél mellett a pikkelyes és sodronyos vértezet is gyakori volt nálunk, különösen
pedig az adott eltérő jelleget a magyar pánczélzatnak, hogy a háromféle módot, a
lemezes, pikkelyes és sodronyos vértezetet a szerint, a mint egyik vagy másik a test
valamelyik részénél megfelelőbbnek látszott, együttesen alkalmazták, mint p. Hervojá¬
nak (XI. 6.), a mező-telegdi Szent Istvánnak (29. 2.), a derzsi falkép (31. 1.) s a
nagyszebeni oltárkép Sz. Lászlójának (37. 6.) vagy a gyulafehérvári templom síremlékei
közt ifjabb Hunyady János szörényi bánnak (XIV. 3." vértezeténél tapasztaljuk; abban
is volt eltérés, hogy mig nyugaton a régebbi fegyverkabátok meglehetősen kimentek a
divatból, nálunk elég gyakran előfordult, hogy a teljes vasöltözék fölé palástot vagy
dolmányt, mentét vagy subát öltöttek.
A teljes pánczélzat virágkora nálunk a xv. század derekától a xvi. század első
harmadáig tartott, tehát később kezdődött s legalább is félszázaddal hamarabb végző¬
dott, mint a nyugoti népeknél. A sisakon kivül hét fő alkatrészből állt, ezek: a vasmell
és hát, a gallér, a vállfővas, a vaskar vagy szerkar (később karvas), a vasszár (lábvas)
és a vaskeztyü.
A vasmell vagyis a keskeny pántok helyett egy darab vasból vagy egy pár nagyobb
lemezből készült mellvért, mint említettük, a xiv. század hetvenes évei felé kezdett
elterjedni. Nálunk egész a xv. század derekáig a lemezes mellvért csak a csipőig ért,
azon alul már a pikkelyes vagy sodronyos hómer kezdődött s a gallér és vaskar is
vagy egészen, vagy legalább a felső része sodronyos vagy pikkelyes vértezetből állt.
(XIV. 3.). A xv. század közepétől fogva kezdik alkalmazni a testtörzs alsó részein, a
gyomor és has fölött a rákfark módjára összerótt vaslemezeket, mint Disznósv Miklós
1456-ki czímerén s a Szürthey-siremléken látjuk (35. 2. 4.). Eleinte harangalaku volt a
gyomrot takaró vértezet, csakhamar azonban jobb és balfelől a lágyék fölött meg¬
hosszabbodott, lenyulva a czomb irányában s középrészén kerek kivágással volt ell
átva,
a hol aztán sodronyvértezet takarta a testet; Szentgyörgyi György (+ 14
67) siremlékétől
kezdve ilyen pánczélzatot találunk a Mátyás- és Jagellókori emlékeken; valamennyi
az u. n. golyóalaku tipushoz tartozik, erősen kidomborulva a mell közepe táján ellen¬
. a p ap . oe ” [4 4 a tepacees + 2
ben mindegyiknél hiányzik a következő század pánczéljait jellemző s a vasmellet jobb