Stranica 324 [324]
OCR
Hadi viselet. Sisak. 166 ÁZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. alacsony hengeralaku, később pedig magas kúpalaku tetővel volt ellátva. Egyik neme volt a xvil. század vége felé emlegetett pozsonyi csákós süveg, melyről már föntebb szóltunk; ebből alakult a későbbi csákó. A jancsár süveg, magas vol (V. ő. 58. 12.) 5 karimája ki volt varrva skófiummal, arany-, ezüst fonállal, selyemmel. A cseh süveg bársonyból készült s pártás karimával volt ellátva és gyöngyökkel diszítve. Bónis Ferencz 1665-ki ingdsagai közt szó van a cselebi stivegrdl is; a név törökös, tehát a jancsar stivegnek lehetett változata, a leltár szerint ezüst szin selyemposztobol készült és nyusztos volt. A stiveget, kalapot, kalpagot tollakkal s ékköves boglárokkal díszítették. A tollak közt a legkeresettebb volt a fekete kócsag, mely a fejedelmi méltóságnak volt egyik megkülönböztető jelvenye, bar egyes főurak is hordták, azután a fehér kócsag, sas- és rárótoll, kerecsen- vagy kelecsentoll, fekete gém, fehér darutoll, a miért, mint Apor irja: «sok darvakat tartottanak fejedelem, urak, főemberek udvarában és mivel az darvak többnyire szürkék, kiszedték az tollokat szép gyengén s fa olajat öntöttenek az tollu tokjában s ismét helyre rakták az kiszedett tollakat, úgy fejéredtenek meg ; a strucctoll főleg a xvi. században divatozott, később már csak a kalap vagy kalapos süveg mellett hordták. A tolltok gyöngyös, skófiumos aranyból, ezüstből, karmazsinból készült; a strucctoll elé a XvII. században pántlika-rózsát tettek; az Apor említette medály ékkövekkel kirakott kerek vagy hosszukás boglár volt; a forgó előbb sas vagy griffkörömben végződő arany vagy aranyozott ezüst szárnyból allt, «egy griff köröm, a két szárnya ezüst és aranyas» már 1529-ben, Maghy Pál ingóságai közt előfordul, a tulajdonképeni forgó, hol a szárny szabadon mozgott egy rud körül, csak a xvil. század második felében alakult meg.” A hadi viseletben a xvi. század dereka felé már teljesen szakított a magyarság a teljes vasöltözékkel, a mi még a mohácsi csata idejében is uralkodó divat volt az előkelőknél, e helyett a szabadabb mozgást nem akadályozó fegyverzetre és vértezetre tért át. A zárt sisakot felváltotta az elől csupán orrvédő vassal, oldalt pofa- vagy fültakaróval, hátul rákfarkas nyakvérttel ellátott sisak, melynek jellemző idoma (XIX—XX. tábla), a tulajdonképeni magyar sisak, a xvi. század negyvenes vagy ötvenes éveiben alakult meg részint a Mátyás korabeli salade-ból s a mohácsi csata idejében még általános használatban levő könnyebb fajta salapból (56. 2.), részint pedig a sodronyos és orrvédős keleti sisakból (56. 4.) Az átmeneti formák az 1540—60 közti időből ismeretesek. (56. 5. — V. 6. XVIII. 1. magyarázatával. A huszárságnál egész a Xvil. század elejéig meg volt a sisak, azután mindinkább elhagyták, úgy hogy a XvII. század második felében már teljesen felhagytak használatával s a régi huszársisakokat a császári hadsereg vérteseinek fölszerelésére használták föl. A pánczélzatból megtartották a mellvasat, czombtakaró rákfarkas vértezetet (XVIII. 9. — 60. 4.) és a sodronyos vasinget, mely utóbbit a mellvas alá s a felimeg vagy pánczéling fölé öltöttek. (53. 1. XVIII. 4. XXV. 5.) A xvi—xvil. századbeli magyar pánczél csupán ennyiből állt, sőt igen gyakran még ennyiből sem. Néha megelégedtek a
